Itt mindent megtudhattok a lovakról.

Ez a szeretetre méltó, pompás fekete ló nagyrészt szokatlan, büszke fejtartásának köszönheti a szépségét. A fríz lovak nagyon drágák, de hódolóik mindenre készek, hogy sajátjuknak tudhassanak egyet.

A FRÍZ LÓ MEGHÓDÍTJA A VILÁGOT!

A fríz ló Hollandia legfontosabb tenyészvidékéről, Frízföldről származik. Nem is olyan régen még csak a szarvasmarhájáról volt híres ez a vidék, de az utóbbi években ez a csodálatos frízföldi fekete ló meghódította a világot.

A FRÍZ LÓ TÖRTÉNETE

A régi európai erdei lótól származó fríz lovat már a rómaiak is ismerték. Abban az időben az Észak-tenger övezte vidékekről származó lovat csúnyának tartották. De mint sok más, akkoriban elterjedt fajta, igénytelenségével és munkabírásával a fríz ló is hamarosan híveket szerzett magának. Kitartás és erő – olyan tulajdonságok, amelyeket lovasai még ma is értékelnek.

MINDEN VERSENYSZÁMBAN KÉPES A HELYTÁLLÁSRA

A fríz lovat először a keleti, majd később Hollandia spanyol megszállása után a XVI-XVII. században, andalúziai és kasztíliai vérrel nemesítették. Tanulékonysága és jóindulatú, szeretetre méltó természete ma is változatlan, és hámosként, nyereg alatt és a szántóföldeken egyaránt kiválóan ellátja feladatát. Ez a különösen megbízható munkaló kevéssel is megelégszik, és mindig teljesítőképes. Frízföldön ma is lelkes tetszésnyilvánítás kíséri a fríz ló húzta hagyományos fríz kocsit.

A TENYÉSZTŐK KEDVENCE

A fríz lovat szárazföldön és tengeren egyaránt szállították az északi-tengeri kikötőkből sok más vidékre. Rokonsága a dalesi és fell-pónival azonnal szembetűnik. A tőle származó angol lovon keresztül hatott az angol „nagy lóra” (great horse) és a mai shire-ra, de felhasználták új fajták tenyésztésénél is, főleg Németországban és Norvégiában: az oldenburgi, a württembergi és a döle-lovaknál.

VERSENYPÁLYÁN

A fríz ló versenypályafutása a XIX. században kezdődött. Kiváló ügető lévén a tenyésztők megpróbálták könnyebb, gyorsabb fajtákkal keresztezni. Eközben egyre inkább eltértek az eredeti típustól. A XX. század kezdetén már csak egy maroknyi fríz tenyészcsődör létezett.

SZERENCSE A SZERENCSÉTLENSÉGBEN

A fríz lovat paradox módon a háború mentette meg a kipusztulástól. A benzinnel való takarékoskodás és a járművek elkobzása miatt a fríz ló a haszonlovak között ismét az első helyre került. Elsősorban kocsihúzó és mezőgazdasági lóként szolgált. A háború után a Holland Királyi Tenyésztársaság biztosított a faj védelmét és a típus fennmaradását.

A fríz lovat ma dinamikus ügetésének köszönhetően elsősorban kocsihúzó lóként alkalmazzák, de díjlovagló lóként, bemutatók szereplőjeként és szabadidőlóként ugyanúgy közkedvelt.

FAJI JEGYEK

A törzskönyvbe való bevezetés feltételei rendkívül szigorúak. A kancákat és méneket minőségük és testfelépítésük alapján különböző kategóriákba sorolják. Értékelik a jellemet és a tanulékonyságot is. Azt a csődört vagy kancát, amelyiknek az utódai nem felelnek meg a követelményeknek, lefokozzák, és alacsonyabb kategóriába kerül.

KÜLÖNLEGES ISMERTETŐJEGYEK

A hideg vérű fríz ló máig megőrizte fajtája ősi jellegzetességeit, kitartását és kiegyensúlyozottságát. Elismerésre méltó testfelépítése, robusztus megjelenése ellenére igénytelen állat. Egészséges, dinamikus mozgású, ellenálló képes ló, minden különösebb igény nélkül. Térölelő, lendületes jármódja, vérmérséklete, mozgékonysága, a hátsó lábak tolóereje és az ügetésben megmutatkozó erőteljes térdmunka rendkívül magával ragadó.

KÜLLEM

A kis termetű fríz ló korrekt gerincvonalát jól hangsúlyozza az ívelt és büszkén hordott nyak, amely fejlett, széles mellkasba és erős, hosszú vállakba megy át. A far csapott, a mar kidomborodó, a fej hosszú, de nemes. A szemek nagyok és élénk pillantásúak, a fülek mozgékonyak, finom szabásúak. A törzs tömeges, erős és mély. A hát rövid, íve kissé megtört. A sörény és a farok szőre sűrű, hosszú, enyhén hullámos, ritkítani vagy befonni csak ritkán szokták. A végtagok rövidek, erősek, jó csontozatúak. Hosszú bokaszőröket visel. A paták kemények és jól formáltak.

MARMAGASSÁG

Kb. 160 cm

SZÍN

Jegy nélküli fekete; csupán a homlokon engedélyezett néhány fehér szőrszál

JELLEM

Barátságos, derűs, kiegyensúlyozott, szolgálatkész és rendkívül tanulékony ló

Forrás: Lovas gyűjtő kártyák (Atlas Kiadó)

Nyereg alatt:

A fríz ló története, tartása és jelenkori helyzete

Tacitus római történetíró már a krisztus utáni első évszázadban ezt írja: A frízek nézeteltéréseiket úgy oldják meg, hogy lovat cserélnek egymás között. Gyerekeik is nászajándékba gyakran lovat kapnak, hogy ez a ló fekete volt-e arról nem ír Tacitus.

Parasztok, kereskedők, halászok és hajóépítők lakják a középkorban a vízben gazdag Frízföldet. A termékeny talajon termesztett árut a saját maguk által épített hajókon szállították Angliába. Ezentúl azonban lovakat is tenyésztettek. A mai fríz ló az utolsó képviselője az eredetileg nyugat-európai lónak, amelyik a középkorban mindenütt megtalálható volt.

A középkorban napokig, hetekig sőt hónapokig tartott amíg a hírek eljutottak egyik helyről a másikig. Talán mivel Frízföld még a hollandok számára is túlságosan messze esett, alakulhatott ki itt egy önálló lófajta ami már akkor fekete volt, hattyú nyakkal, kis fejjel és nagy szemekkel. Dús sörénye, farka és bokaszőrei voltak, barátságos, intelligens lény fejedelmi ügetéssel és a fajra oly jellemző térdmozgással. A fríz ló története elválaszthatatlan az ország történetétől, ahonnan származik.

A keresztes hadjáratok ideje alatt fríz lovat is használtak a lovagok, mert ezek a lovak is erősek és nagyok voltak. Egy lovag felszereléssel együtt gyakran több mint 250 kiló volt.

Már 1276 - ban feljegyezték, hogy fríz lovakkal kereskedtek a münsteri (Westfalen) piacon. Frízföld ez idő szerint római katolikus volt és sok kolostorral rendelkezett. A kolostoroknak sok föld volt a birtokában, és így valószínű, hogy a szerzetesek a lótenyésztés viszonylag nagy részét tartották a kezükben. Ezen túlmenően Frízföld a münsteri püspökséghez tartozott, így tehát nem meglepő a tény, hogy Münsterben fríz lovakat lehetett venni. Egészen a késő középkorig kínáltak Németországban és Angliában fríz lovakat megvételre.

De a fríz ló még nagyobb utakat is megtett. 1609 áprilisában vitorlázott Henry Hudson a "De Halve Maen" nevű hajón a kelet-indiai társaság megbízásából a róla elnevezett Hudson folyón felfelé. Nieuw Amsterdamot - ma New York - építették. Egy fríz férfi, Pieter Stuyvesant volt 1647 - 1664 Nieuw - Nederland kormányzója. Egészen biztos, hogy már 1625 előtt fríz lovakat vittek hajóval Nieuw - Amsterdamba. Innen terjedtek el kelet felé is. A fríz lónak nagy szerepe volt a "Morgan" ló kitenyésztésében.

1300 és 1550 között a fríz ló megőrzi jó hírét Európa legnagyobb részén. A puskapor felfedezése (1338) ellenére háborúk idején az emberek nem tudták nélkülözni a lovakat. Az olasz Guicciardini írja a fríz lóról, hogy az "szép, jó és különösen jól alkalmazható háborúban". II. Lajos magyar király is egy fríz mén hátán vonult a törökök ellen 1526-ban, sajnos nem sok sikerrel, de talán ez nem a lovon múlott.

Fordulat következett be a fajta történetében a 80 éves háború idején 1568-1648 között. A hollandok a spanyolok ellen harcoltak a függetlenségükért, és ez a háború volt a legnagyobb befolyással a fríz ló addig sem rövid történetében. A spanyolok andalúziai lovakon vonultak a csatába, amelyeket a mórok idejéből származó arab telivérekkel kereszteztek.  A csatában "foglyul ejtett" andalúziai ménekkel fedeztették a frízek a saját kancáikat. Ez a keresztezés még ma is észrevehető a fríz ló küllemén. A ló színe fekete maradt, ami azonban jól észrevehető az a kis fej, a nagy barna szemek, és a kissé konkáv orrnyereg, néha majdnem olyan mint egy arab telivér csukafeje, a hattyú nyak és a térdmozgás rögzítése.

A fríz ló sokoldalúságáról tett tanúbizonyságot, hogy hátaslóként, iskola-lóként, valamint fogatban egyaránt kedvelt volt. Nemesi családok négyes fogata Németországban, Angliában gyakran állt fríz lovakból. Egészen a XVIII. századig kedvelt ló maradt a fríz Európában. A XVIII. században azonban minden megváltozott. Jelentős lótenyésztő szakemberek érveltek a különböző fajták keresztezése mellett. Ekkor megindult a fajta tenyésztése a lejtőn. 1819-ben irányelveket rögzítettek, amelyek a fajta lehető legtisztább megtartását tűzték ki célul. Ez nem hozott sikert, ezért 1854-ben gondolván, hogy a fajta már nem menthető meg, a tenyésztési rendeletben a fajta védelmét feloldották, a fajta kihalása tehát így előre látható volt.

1879-ben azonban a "De Drie Romers" nevű fogadóban Roordahuizumban Leeuwardennél néhány férfi összegyűlt, hogy szarvasmarhák részére alapítsanak egy törzskönyvet. A jelenlévők között voltak azonban fríz ló tenyésztők is, akiknek a fajta a szívügyük volt. Az urak arról vitatkoztak, hogy van -e még értelme egy önálló törzskönyv alapításának a fríz lovak részére. A lótenyésztők azonban ezen az estén elérik a céljukat, és két törzskönyvet alapítanak: egyet a marhák, a másikat a lovak számára. A lovak törzskönyvét 2 regiszterre osztják, az egyik regiszter a Frízföldön tenyésztett fríz lovak a másik a keresztezett fajták számára volt fenntartva.  A ménnyilvántartásba 1-es számmal "De Paauw"-ot jegyezték be Schelte Hilarides méneséből Pingjumból.  A mén marmagassága 155 cm volt. De Paauwot 121 év alatt még 380 db mén követte. Az első nyilvántartásba vett kanca "Juffer Nr. 1" 154 cm marmagasságú, Fedde Viersen Tzumban lévő tenyészetéből.

A törzskönyv alapításával azonban nem oldódott meg egyszerre minden probléma. A tenyésztők eleinte csatlakoztak, azonban néhány évvel később ismét önálló utakat jártak. A keresztezett fajták népszerűsége úgy elnyomta a fríz lovakat, hogy 1913-ban már csak 3 db fedezőmén volt nyilvántartva: Prins 109, Alva 113 és Friso 117. Ezt a nagy múlttal rendelkező fajtát ismét a kihalás fenyegette.

1913 decemberében azonban C. Van Eysinga báró kezdeményezésére több, mint 100 fríz ló tenyésztő gyűlt össze, hogy a kényes helyzetet megvitassák. Elhatározták, hogy a "Het Friesche Paard" - magyarul: fríz ló- név alatt létrehoznak egy egyesületet, melynek célja, hogy fiatal mének felvásárlásával, és tenyésztésével, valamint értékes frízlovak számára jutalom adományozásával a fajtát a kihalástól megmentsék, és a tenyésztést fellendítsék. A legjobb vételnek Paulus 121 bizonyult, aki Friso 117 -nek volt a fia. Ez a mén két fia Vredestichter 127 és Arend 131 által valamennyi ma élő fríz mén apja lett. Az egyesület 1954-ig működött, a fajta megőrzése szempontjából felbecsülhetetlen értéke volt.

Az egyesület megalakítása után a viszonylagos nyugalom időszaka következett. A fríz lovak száma növekedni kezdett, és a tagok létszáma is a törzskönyvben egyre több lett. Ebben az időszakban Fríz földön túlnyomó részben mezőgazdasági termelés folyt, és a lovakat is a szántóföldi munkák elvégzésére fogták be. A fríz lovat ekkor külső befolyástól mentesen munkálóvá alakították át. A ló típusa nehezebb, zömökebb lett.

A XX. század ötvenes hatvanas éveiben azonban a mezőgazdasági munkát gépiesítik, a lovakat gépek váltották le, vagyis a fríz ló a parasztgazdaságban felesleges lett. Láncreakció szerűen csökkent a ló piaci ára, így a tenyésztés is. 1957-ben a tenyésztők száma 1211 volt 2383 regisztrált lóval, 10 év múlva 1967-ben 656 - an maradtak 974 lóval. A több száz éves múlttal rendelkező egyetlen holland fajta egy különös háziállat lett. De a frízek mint mindig, ha veszélyben volt a fríz ló tenyésztése, ezúttal is munkához láttak. A kivezető utat C. Van Eysinga báró unokaöccsének vezetésével egy munkacsoport, jelentette 1967-ben, amelyik ismét célul tűzte ki a fríz ló megmentését. Üzemeket, hivatalokat kerestek meg és adományokat kértek, bekapcsolták a médiákat és Gerrit Griepsma szervezett egy lottójátékot, valamint egy keresztes hadjárat szerű túrát szerveztek Frízföldön keresztül, amelyik 5 napig tartott. Mivel ennek a túrának egész Hollandiában híre ment, az akció végén 288-an adományoztak a törzskönyv számára és az egyesület 20 új taggal gyarapodott. Másik fontos aspektusa volt ennek az akciónak, hogy a fríz lovak felhasználásának újabb lehetőségeit ismertették meg a nagy nyilvánossággal. A hatvanas évek végén az életszínvonal Hollandiában egyre emelkedett, így az emberek több szabadidővel rendelkeztek. A mezőgazdaságban feleslegessé vált fríz ló számára akadt nem is kevés tennivaló a sport ill. szabadidős tevékenységek területén.

Körülbelül a fríz ló tenyésztésének hanyatlása idején lett divat Angliában a négyesfogat-hajtás, ami Philip herceg (II. Erzsébet királynő férje) nevéhez fűződik. Ö vezette be a négyesfogat-hajtást mint sportágat. A magyarok méneseikkel azonnal csatlakoztak, majd Németországban, Svédországban, Svájcban, Lengyelországban, és valamivel később Amerikában is négyes-fogatokat állítottak össze, amelyek nemzeti, nemzetközi, valamint később világbajnokságokon mérték össze tudásukat.

Ezek után a fríz ló tenyésztése töretlenül ível mind a mai napig felfelé, olyannyira hogy 1979 augusztus 27-én megalakult a "Verein der Züchter und Freunde des Friesenpferdes in Deutschland e. V." Vagyis az első fríz ló tenyésztő egyesület Hollandia határain kívül. Ma minden kontinensen megtalálható ez a lófajta.

Forrás: 

http://www.pointernet.pds.hu/lovaglas/tudas/JI/JI001.html

Készítette: Józsa István

Fajtakalauz: A fríz ló

Hihetetlenül hosszú sörény, koromfekete szín, hosszú bokaszőrök; az elülső lábak látványos, akciós mozgása - ilyen lovak nélkül egy nagyobb lovasbemutatót kár is lenne megrendezni… Mindemellett ezekből az állatokból a nyugalom és valami rendkívüli belső erő sugárzik, ha gyönyörű sötétbarna szemükbe nézünk - feltéve, ha kilátszik a pompás, hosszú sörény mögül! A bemutatókon szereplő lovasok kedvelik a ló színétől élesen elütő ruhadarabokat, így szívesen viselnek fehér, piros vagy aranyszínű lovaglóruhát. A nézőknek persze eláll a lélegzetük, amikor ezek a büszke lovak belépnek a manézsba: a cirkusz világában a tanulékony frízek közel hozzák egymáshoz a fiatalokat és öregeket, a szakembereket és a laikusokat is.

Fogatban és díjlovagló nyereg alatt is ugyanúgy érvényre jut élénk vérmérsékletük. Úgy tűnik, mintha minden fríz úgy született volna, hogy tudja a spanyol lépést. A rámás, nagy feketék látványa eközben mintha a középkori lovagok világába repítené vissza a szemlélőt.

A fajta története

Aki a fajta kialakulásának kezdetére kíváncsi, egészen a római uralom idejére kell hogy visszatekintsen. Bizony, Julius Caesar uralkodott, amikor ez a fajta keletkezett. A "fríz" fajta a nevét egy germán néptörzstől kapta, amelynek tagjai az Északi-tenger mellett, Frízland (Frízföld) északi részén telepedtek le. Ők olyan lovakon lovagoltak, amelyek erősen különböztek az akkoriban használt hidegvérűektől. Régészeti leletek bizonyítják, hogy ezek a lovak körülbelül 150 cm marmagasságúak lehettek, és igen akciós ügetéssel rendelkeztek. Persze a mai frízekhez biztosan nem voltak hasonlíthatók. Ehhez még egy fontos lépés hiányzott, amely csak sok száz évvel később következett be: a spanyol lovakkal való keresztezés. Az andalúzok hatása a mai frízeken jól látható. Ez a történeti visszatekintés bizonyítja, hogy a frízek kialakulása sokban hasonlít a lipicai, a kladrubi, a frederiksborgi és a nápolyi ló létrejöttére.

Az általunk ismert fajta születését a XVI. és XVII. század idejére datálhatjuk. Németalföldön a köztenyésztés, főként az északi tartományok tenyésztése jól szolgálta a fajtára jellemző jegyek kialakulását. Nagy hangsúlyt fektettek a lótenyésztési hagyományok ápolására, amely a fajta fennmaradását nagyrészt elősegítette. Itt kezdték először a frízeket a lovasművészet magasiskolájában is kipróbálni. Sajnos, nem sokkal később, a XVIII. században e nemes lovak tenyésztését eléggé elhanyagolták. Olyannyira, hogy azt, hogy nem vesztek a feledés homályába, csak a holland népi ügetőversenyeknek köszönhetjük. A frízek ugyanis gyakran megnyerték ezeket a versenyeket. Az ügetésben mutatott gyorsaságuknak köszönhetően kapták a "Harttraber" kifejezést is. Akkoriban ezek a lovak voltak - az orlov és az amerikai ügető fajtákkal együtt - a versenyek szereplői.