Andalúziai
Marmagassága: 157-160 cm
Nemes megjelenésű, nem mondható gyors lónak, de ennek ellenére szeret menni. Feje nemes, kissé kosfej jellegű. A sörénye hullámos, dús, hosszú. Jellemző rá az erős csánk, a szabályos paták, a kiváló csontozat, a rövid, izmos, rövid nyak és a széles, erős válltájék és lapocka. Középnagy termetű ló. Szemei mandulaformájuk, homloka széles és lapos, fara lejtős. Hátaslónak hasznosítják, mivel gyorsan tanul és megbízható. Az egész világon kedvelt lófajta.
Egyes feltételezések szerint a történelem első hátaslovai a spanyol lovak voltak. Az ibériai barlangfestmények tanúsága szerint az mindenesetre biztosan megállapítható, hogy i.e. 5000-ben már lovagolták.
Az andalúz egyik őse a Sorraia-póni, ez a vadlótól és tarpántól származó szívós fajta, amely nem csak Hispániában, hanem szerte a Római Birodalomban kedvelt harci ló volt. A mór hódítás alatt, a berber lovakkal való keresztezéssel alakult ki a mai formája.. Az andalúz ló a középkorban is első számú csatalónak számított, a spanyol konkvisztádorok éppúgy használták, mint az angol királyok.
Azonban a XVIII. században csökkent a népszerűsége, kecsesebb fajták kerültek előtérbe. Egy éhínséget követő járvány majdnem megsemmisítette a maradék állományt is. Szerencsére a spanyol hegyek között fekvő Karthauzi Kolostorban folytatták a tenyésztését. A XIX. században a ritkaságára való tekintettel a spanyolok tiltották az exportját, a 100 éves tilalom 1960-ig tartott, azóta újra kezd elterjedni a világban.
---------------------------------------------------------------------
Angol Telivér
Marmagassága: 150-170 cm
Atlétikus testfelépítésű, változatos méretű lovak. Szinte minden testi jellegére igaz jelző az, hogy hosszú: nyaka, marja, háta, fara, lába, csüdje. Túlnyomórészt pej színű, de viszonylag gyakori a sárga, fekete és szürke színváltozata is.
Az angol telivérfajta kialakulása a XVII-XVIII. századig nyúlik vissza. Akkoriban már népszerűek voltak a lovasversenyek, ahol a farmerek paripái rendszeresen megmérkőztek egymással. A gazdagabbak kifejezetten versenyre kezdtek el tenyészteni lovakat. Az ősi angol fajták rendkívül kitartóak, de kevésbé gyorsak voltak, ezért keresztezték őket a rendkívül gyors arab telivérekkel. Ebben a nemesítési versenyben született meg a világ leggyorsabb vágtázója, az angol telivér.
Az angol telivér ősei a Nagy-Britanniában a XIV. századtól honos galloway, azaz kelta póni kancák, és keletről behozott keleti, arab mének voltak. Az angol telivér kialakulásában három mén, Byerley Turk, Darley Arabian és Godolphin Arabian játszotta a legnagyobb szerepet. Tulajdonképpen tőlük származtatható az összes ma élő angol telivér.
Az angol telivér törzskönyvezésének szabályai igen szigorúak. 1793-ban James Weatherby állította össze a GENERAL STUDBOOK-ot, azaz az angol méneskönyvet, így csak az a ló minősülhet angol telivérnek, amelyik a könyvben feltüntetett 237 kanca és 169 mén valamelyikének a leszármazottja.
A fajta magyarországi tenyésztésének megindítása elsősorban Széchenyi István és Wesselényi Miklós nevéhez fűződik .A magyar telivértenyésztést világhírűvé tette az 1874-ben született KINCSEM, akinek világrekordját azóta sem döntötte meg senki : 54 versenyen 54 győzelem.
Az angol telivér nemcsak a lóversenypályákon, hanem - elsősorban kiváló mozgásának és ugróképességének köszönhetően - a lovassportok különböző ágaiban is kiváló.
------------------------------------------------------------------
Appaloosa
Marmagassága: 147-157 cm
Alapvetően különleges színe miatt tenyésztik ezt az indián pónit. Hihetetlenül kemény, könnyen kezelhető és tanulékony. Külleme eleget tesz azoknak az általános követelményeknek, amelyeket a félvér lovakkal szemben támasztottak. Típusa semmiképpen sem egységes, testméretei tág határok között mozognak.
Amerikába a lovakat a spanyolok vitték, az appaloosa ősei is a konkvisztádorok hátasai. A különleges színű lovakat a Nez Percé indiánok tenyésztették ki a XVIII. században. Az appalosa név az indiánok területén áthaladó Palouse folyó nevéből származik. A Nez Percé indiánok számítottak a legjobb lótenyésztő törzsnek, így nem véletlen, hogy éppen a területükön született meg ez a fajta. Bár egyedülálló foltozottságáról vált híressé, nem ez a kiváló rejtőszín volt a tenyésztésük fő szempontja, annál inkább az állóképesség, gyorsaság és erő. Az Egyesült Államok hadserege majdnem véget vetett az appaloosa lovak történetének, mikor fogságba vetette a Nez Percé indiánokat, a lovaikat pedig lemészárolta. 1938 élesztették fel a fajtát az indián lovak leszármazottaiból. Azóta újra elterjedt, az Appaloosa Lovas Klub jelenleg 400 ezer lovat tart nyilván.
Öt elismert szőrszíne van :
-párductarka: túlnyomó részben fehér szőrszínű ló egész testén sötét, ovális, jól körülírható foltok vannak.
-hófedte: az egész testen, főképpen a far környékén fehér foltok vannak
-sötét alap: nagyobb fehér vagy pettyes „takaró”
-márványtarka: nagyobb színes foltok, amelyek tűzötté vallhatnak elszórtan a testen
-agáttarka: fehér és színes szőrök keverednek
----------------------------------------------------------------
Marmagassága: 165-170 cm
Küllemére jellemző a nemesség, a nagy ráma, a pontos küllemi felépítés. Feje nagy, nyaka elegánsan ívelt, középhosszú, középmagasan illesztett, marja kifejezett, mellkasa mély, háta középhosszú, erős, fara hosszú, széles. A tarka kivételével minden szín megengedett. Energikus, térölelő és elasztikus mozgású ló. Kiemelkedő tulajdonsága a kisigényűség, a jóindulat és a hosszú élettartam.
Bajorország számít Németország egyik legnagyobb lótenyésztő hagyományokkal rendelkező tartományának. Innen származik a már kipusztuló félben lévő rottal is, a keresztesháborúk hátasa.
A fajta tenyésztése a XVI. században kezdődött, amikor V. Albert herceg méneket hozott bajorországi kolostorokba, elsősorban Asbachba és Griesbachba. A cél egy hadra is fogható könnyű hátasló kialakítása volt. Az 1800-as évekig főleg holsteini méneket, a XIX. század első felében angol félvér, arabot, anglo-normann és norfolki lovakat vontak be a tenyésztésbe. A XIX. század második felében a tenyésztés középnehéz melegvérű ló irányába változott. A XX. század kezdetén az oldenburgi mének nemesítő hatása érződött. A II. világháború után a tenyészcél újból változott és a sokoldalú használatra alkalmas, harmonikus felépítésű ló került előtérbe. Az 1980-as évektől a sok célra alkalmas, teljesítmény orientált sportló lett a cél, ezért angol telivérrel, hannoverivel és trakehneni méneket vontak be a tenyésztésbe.
------------------------------------------------------------------
Berber ló
Marmagassága: 147-160 cm
A berber ló nem mondhatni kecses lónak. Feje egyenes, gyakran kosfej. Nyaka erős, középmagasan illesztett, rövid, alacsony. Koponyája szűk, primitív. Lapockája meredek, vállak kiállóak. Ágyéka feszes, háta nem hosszú, inkább rövid. Fara és a hátsó végtagjai nem túl tökéletesek, ugyanakkor fara csapott, farka mélyen tűzött. Rövidtávon gyors. Végtagjai a betegségekkel szemben ellenállóak. A fajta keménységet, életerőt sugároz. Igaz rá a menőkedv. Mellkasa mély, bordái nem elég íveltek. Patája rendkívül kemény. Bár szinte mindegyik színváltozatban előfordul, kivéve a tarkát, a szürke szín a legjellemzőbb rá. Eredeti színe állítólag pej és fekete volt.
A berber ló Észak-Afrikából, Marokkóból származik, feltehetően helyi vadlovak lehetettek az ősei. A szélsőséges sivatagi körülményekhez alkalmazkodott fajta. Egyesek öregebbnek tartják még az arab lónál is. Az őshonos fajták mellett a vandálok és gótok által Észak-Afrikában hozott északi, és mór hódítással kézre került hispániai lovak is szerepet játszottak a kialakulásában.
Az arab után a második azok a fajták közül, melyek nagy szerepet játszottak a világ lófajtáinak kialakításában, köztük az angol telivérében is. Szintén nagy szerepet játszott a lipicai, andalúz és lusinato fajták létrejöttében. Az andalúz eredetű musztángoknál is jól felismerhetők a berber jellegek.
A fajta Európában sosem élvezett akkora megbecsülést, mint az arab világban. Pedig sok muszlim történetíró, tudós és hadvezér többre tartotta az arab telivérnél is, elsősorban a harctéri alkalmazhatóságot illetően A két fajtát el is kezdték keresztezni, ami azonban azzal járt, hogy az ősi vérvonalú berber lovak kezdtek eltűnni. Csak a harcias tuareg törzsek álltak ellen, és tenyésztették tovább a tiszta vérvonalú berber fajtát.
A francia gyarmatosítók is megkedvelték ezt a fajtát, így jelenleg Franciaország rendelkezik a legnagyobb európai ménesekkel.
-------------------------------------------------------------------
Breton
Marmagassága: 132-145 cm
A fej formás, közepes nagyságú, néha kissé kosfejű. Szemei nagyok, bent ülők, nyaka jól illesztett, hosszú, lapockája dőlt, marja elmosódott, háta hosszú, fara jól izmolt, a szár rövid, lépése akciós. Minden színben megtalálható, kivéve a tarkát, ám leginkább a szürke és a fakó szín jellemző rá.
Az egyetlen ír pónifajta kialakulását a XV-XVI. századra teszik. Ma már azonban a világ több pontján is tenyésztik, nemcsak Írországban.A kelta póni leszármazottjának tartják, amely az egyik legősibb európai fajta. Az ír Connemara-ból származó pónit sok hatás érte, spanyol,arab és berber fajtákkal egyaránt keresztezték őseit. A hackney, az angol telivér, de még inkább a welsh póni hatása szintén érződik a fajtán. Úgy tartják, hogy a fenti fajták legelőnyösebb tulajdonságait egyesíti magában. Írország mocsaras, nedves és hűvös vidékéhez alkalmazkodott lovakat rendkívüli szívósság jellemzi.
Értelmes, kemény, ellenállófajta. Könnyen kezelhető, jó munkakészségű, és felnőttek is lovagolhatják nagy mérete miatt. Jó ugróképességű. Nyugodt természete révén gyermekek mellé ideális választás. Hazájában vadászlovaglásra is használják.
1923. december 15-én megalakult a "Connemara Pony Breeder's Society" (Connemara Póni Tenyésztők Szövetsége). Az első méneskönyv 1926-ban jelent meg.
-------------------------------------------------------------------
Doni ló
Melegvérű, Oroszországból származik, a XVIII-XIX. századból. Régen a lovasságban használták a fajtát, erre a célra lett kitenyésztve, ma kiváló a távlovaglásban
A fajta kialakulásában legfőképpen 4 fajtának volt nagy szerepe. Ez az Akhal-tekini mely keménységet örökített és a küllemében is sokat formált. Az Angol telivér a méretetket adta, az Arab az egészséget és a minőséget örökítette. Ezen kívül szerepe volt a Karabah fajtának, mely a gyorsaságot javította, és a mozgás
Rendkívül kitartó ló, könnyen alkalmazkodik az időjáráshoz is. Nem kényelmes, de jó természetű. A lapocka rövid és meredek, a csüd gyakran meredek, az elülső végtagok jól izmoltak, a far legömgölyített, gyakori a "kardállás".Sárga és pej színben fordul elő. Hátas- és fogatlónak hasznosítják.
------------------------------------------------------------------
Fell és dales pónik
Marmagassága: körülbelül 150 cm
Környezet: Hideg éghajlat
Eredet: Az időszámítást megelőző időkből
Jellege: Hidegvérű
Jellemző tulajdonságok: Híresek szeretetre méltó karakterükről és a kedvező vérmérsékletükről. Testalkatuk robosztus, ugyanakkor gazdaságosan tarthatók.
Fajta kialakulása:
A spanyol ló javított a testalkaton, finom , nemes vonásokat kölcsönzött a fajtának.
A Berber ló a negy életerejét, tüzes vérmérsékletet és kitartóképességét örökítette.
Erdei ló ( csak megemlítem a tudósok azt hiszik nem is létezet)Ezekhez köszönhetőa kiindulási állományra jellemző primitív, nehéz testalkat .
Színek: fekete
ló
Marmagasság: legalább 155cm
Hucul
M
Marmagassága: 135 cm körül
A fej nemes, közepes méretű, a nyak széles, közepesen hosszú, a mar lapos, a hát hosszú, a törzs rövid, a farok mélyen tűzött, ugyanakkor a farok és a sörény dús. Mellkasa mély, lábai erősek, ugyanez jellemzi a patát is.
Színe legtöbbször őzszínű pej, többé-kevésbe fakó, vagy egérszürke szőrökkel keverve. A gesztenyepej, a sötétpej, a nyári fekete is gyakori, előfordul fakó, fekete és tarka is.
A hucul a Kárpátok "kis" pónija. A vadlóra emlékeztető fajta származását tekintve megoszlanak a vélemények. Egyesek magyar fajtának vélik, azonban valójában a Kárpátokban, a Tisza, a Prut, a Cseremosz, a Borodina forrásvidékén, Bukovina, Galícia, Magyarország határterületén élő hucul nép tenyésztette ki. A melegvérű póni ősei a hagyomány szerint a mongolok lovai, a tarpánok voltak. Az általuk XIII. században behozott erős, kis termetű lovak jól alkalmazkodtak a szélsőséges hegyvidéki viszonyokhoz. De elképzelhető, hogy más keleti fajták is részt vettek a nemesítésében. Első ízben 1603-ban említik a nevét. A jelenlegi hét vérvonala alapítócsődöreik neve alapján: Hroby, Goral, Prislop, Ousor, Pietrosu, Gurgul és a Polan.
A fajtának 1792-ben már ménese volt Radautzon, illetve Lucsinán. Bár ez idővel feloszlott, 1856-ban újraalakult.
Az Osztrák-Magyar Monarchiában katonai szolgálatra fogták, főként a hegyivadászok kedvelt málháslova volt, így a nehéz hegyi tereppel bíró frontokon kulcsszerepet kapott. 1915-ben mozgósították a ménest is, Lucsinából Waldofba szállították a lovakat
Az Első Világháború után Kárpátalja, illetve 1921-ben 23 hucul Csehszlovákiához került. A Tátrában található Kistapolcsán (Topolcianky) helyet kapott ménes a Gurul vérvonalat képviseli.
A Monarchián osztozó más országokban is találhatók ménesei. Magyarországon mintegy 60 kanca él (a fele Aggteleken) a 2000 tenyészállatból álló európai állományból. Az 1990-es évek közepén Lengyelország, Szlovákia, Csehország, Magyarország, Ausztria létrehozta a fajta nemzetközi szervezetét, HUZUL INTERNATIONAL FEDERATION néven, amely szervezi a fajta tenyésztését, törzskönyvezését és génmegőrzését.
Életmódjában és összbenyomásában is különbözik minden más fajtától, igen primitív fajtajellegű. Igénytelen fajta, a hidegben is megállja a helyét, ugyanakkor erős és tanulékony kis póni. Munka-, fogat- és málháslónak tartják. Helyét kiválóan megállja a hegyes területeken, utakon, dombokon. Kitűnő hobbiló, különösen fogatban. Edzett, ellenálló, hosszú élettartamú, termékeny fajta. A versenysportok kivételével minden más használatra kitűnően alkalmas.
-------------------------------------------------------------------
Hunter
Marmagasság: igen változatos, nincs meghatározott követelmény.
Marmagassága: 152-162 cm